Sziasztok Draga Inlove olvasoim!

Eresszd szabadon a fantaziad,nalunk a csillagos eg a hatar.

Tortenet befejezo versenyt hirdetunk.A mi tehetseges Lelek Dokink irt egy tortenetet de kivancsiak lennenk Ti hogyan fejeznetek be.

Hatar ido 2008.05.22

Email cim kiszelyk@citromail.hu.

Targyba irjatok be hogy inlove.

Majd kozosen,zsuri s ti olvasok, eldontjuk ki kapja az inlove iro dijjat!

Sok sikert! Inlove ,Lelek Doki

-----------------------------------------------------------------------------------------

    Történetünk ott kezdődik, mikor a postahivatalban ugyanazon a napon beérkezett levelek tömkelegében a futószalagos továbítóról két levél leesett, és a földre hullott a port maga körül felverve mindkettő. Egymástól pár centire estek le.Ha tudnánk hogy esetünkben az a pár centi menniyre is sokat számít. Vagy egyáltalán az mennyit számít hogy leestek a szalagról.Történetünkben kiderül majd, hogy ami a leveleknek csak pár centi, az másoknak lehet hogy méter, egy élet, egy szerelem, egy bánat, egy halál...
    Arra járt két munkatárs. Egy férfi és egy hölgy. Éppen a kávéjukat iszogatták, mikor észevették a leveleket. Mindketten lehajoltak értük. Az egyikőjük az egyiket vette fel, míg a másik a másikat.
A férfi kezébe került levél írója egy lány volt. A lánynak szépen csengő neve volt. A férfi agyán hirtelen átfutott, hogy hogy is nézhet ki az a lány, akinek ilyen neve van.Gyönyörűnek képzelte, egy fiatal lány, hosszú szőke hajjal, gyönyörű zöld szemekkel, a boldogságtól ragyogó hamvas arcal, amin a mosolyra húzódó száj olyan kecsesen és andalítóan mozdul el mintha csak a világ legszebb álmában lenne.
A férfi érzett valamit és habozás nélkül bontotta fel a levelet. A kinyílt boríték még árasztotta magából a szép lány édeskés parfümjének illatát. Mikor azt a férfi megérezte olyan érzés kapta el, mint mikor legelőször szerelmes lett.Izgatottan kezdte el olvasni a sorokat.A lány egy történetet írt le. Boldogan kezdődött:
    Ragyogóan sütött a nap. Éppen az iskolából tartottam hazafele, mikor megláttam őt az utca túloldalán. Helyes srác volt. Ő is rám nézett. Megakadtak szemeink. Mindketten egyedül voltunk, és megáltunk, így nézve meg jobban a másikat.Extázisban éreztem magam. Ilyet még nem éreztem soha életemben.Tettem egy lépést az út fele, de mikor észrevette, intett a kezével hogy maradjak. Elindult felém az úton. Megált a járda szélén,szétnézett, és átjött hozzám. Nem szólalt meg. Én sem. MIndketten ámultan néztük egymást.Remegő hangon szólalt meg. - Szeretném megtudni a neved. Nem tudom hogy miért. De tudni szeretném. -Elpirultam. Nem tudom hogy lehetett e látni, de én érezutem hogy az arcom elkezd égni. Andalító érzés volt.Közelebb hajoltama füléhez. Kicsit lábujjhegyre kellett állnom, mert magasabb volt nálam.Miközben hozzáhajoltam, néhol az előttünk lévő fa lombjai közöt a szemem feé szűrődött egy egy napsugár, mely pillanatra elvakítva zavarta meg mozgásom. Becsuktam a szemem. Valamiért azt éreztem hogy nem kell félnem mostantól a világon semmitől.
A szemhéjamon keresztül és észrevettem hogy hol suhan keresztül a nap ragyogása a fa lombjai között.Mikor éreztem hogy az állam megérinti a vállát, kicsit megtántorodtam, és kezemet a másik vállára helyeztem, hogy így nyerjek támasztást, és ne essek el. A fülébe súgtam a neem. Mintha titok lenne. Nem tudom miért így cselekedtem, de így éreztem a legjobbnak.Visszaereszkedtem, és elengedtem a vállát. Ő csak mosolygott.Meglepődtem mikor ezuitán a fülemhez hajolva ugyanúgy megfogta a másik vállam, mintha ő is támasztást keresne, de tudtam hogy nincs rá szüksége. Ő stabilan állt.Megérintette kezével a vállam, és ugyanolyan halkan a fülembe súgta a nevét.  Új volt, és mégis megszokott. Ismerősen csengett a fülemben ez a név, de mégis tömérdeknyi új érzést indított el bennem.Egymásra mosolyogtunk, és megkérdezte hogy ekísérhet e. Erre azt feleltem, hogy -még azt sem tudod hogy hova megyek-.Vállat vont, és így szólt - nem tudom hova mész, de azt tudom hogy szeretnélek elkísérni - - és mi van ha a barátomhoz megyek?- tettem fel a kérdést-zavar ha elkísérlek a barátod házáig? - kérdezett vissza.elmondtam neki hogy valójában nincs barátom, és éppen hazafele sétálok. Csak pár füzet volt a kezemben azok közül amiket az iskolában használtam. Nem volt nehéz. A kezét nyújtotta hogy adjam neki oda a füzeteket. A pár levélköünnyű füzet átvétele közben véletlenül összeakadt egy pillanatra a kezünk. Megijedtem, de nem húztam el.Odaadtam a füzeteket, és mintha tonnányi súly alól szabadult volna fel a kezem.Elkezdünk hazafele sétálni, és közben beszélgettünk. Folyton a szemeibe néztem és ő is folyton az én pillantásomat kereste.ez volt az eleje. Egy idő tán, már mikor együtt jártunk elkezdtek jönni a gondok.Nem vitáztunk sose. figyeltünk arra hogy még csak véletlenül sem beszélhetünk hangosabban a másikkal. ez kölcsönös tisztelet volt. ha mégis valameikünk felemelte a hanját, azonnal bocsánatt kért, és fo.lytattuk a beszélgetést.Nem vette őt körül sok lány, e émn titokban mindegyikre féltékeny bvoltam, teljesen alaptalanul. Tudtam hogy szeret, sé hogy sosem fog megcsalni. Ebben biztos voltam. az életemet mertem volna rá tenni....