|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.29. 12:45 - |
| Ide akárki, akármilyen problémát leírhat...nem süket fülekre fog találni :) |
[50-31] [30-11] [10-1]
A Doki elérhető mostanság valahol? Fórum vagy valami email cím? Vagy teljesen kihalt az oldal? :( |
Hello Doki!!!
Úgy látom, már nem fogom megtudni a történet folytatását :( Pedig én nagyon kívánics lennék rá... Azóta is elég gyakran eszembe jut, és sokat gondolkoztam, hogy mi lehet a vége, de nem jutottam semmire...
Amúgy tényleg el kezdtem írni egy könyvet, igaz elég lasssan haladok vele (az érettségi elveszi minden időmet:S) és még csak egy fejezet van kész (csekély fél év alatt...) és szerintem nem is olyan jó, de ha megkapom a történet végét esetleg elküdhetem azt a fejezetet, ami kész van...;) Velem lehet alkudozni:)
Üdv Mindenkinek! |
Hy all!
Lenne pár gyors kérdésem...Van két lány, és nem tom, hogy tetszik-e mind kettő...Érdekes, mer egész nap rájuk gondolok, az egyikre jobban gondolok nappal, de mégis azt álmodom, hogy a másikkal beszélgetek, összejövök vele...És nem tom hogy most mit tegyek, és hogy mondjam el ha tetszik nekem...Odamenni nem tudok, mer soha nincsenek egyedül, msn en nem tom, mer nem tom a címüket...és már elegem van, hogy csak erre tudok gondolni... |
Szia!
Hát. Kezdjük az apakomplexusnál. mit is jelent. Ezt manapság olyan értelemben ahsználják hogy valaki tudat alatt vagy tudatosan érettebb férfiakat kedvel, mert úgy érzi hogy ők pótolni tudnák az édesapától meg nem kapott szeretetet. Ez nem csak elsősorban az életkorra vonatkozik hanem a viselkedésre is. Ha úgy kezeled az idősebbeket mintha édesapád lenne vagy esetleg felfedezel erre utaló nyomokat akkor figyelj oda erre.
Az hogy idősebbeket kedvelsz. Egyáltalán nem szokatlan vagy rossz. Ha csalódtál a veled egykorúakban akkor pláne. De ennek sok más oka is lehet. Ezt kicsti részletesebben ki kellene tárgyalni hogy rájöhess/ünk arra mi is lehet a valódi ok.
Amit tudok neked modnani hogy ismerk olyan párokat hogy a srác 22 éves a lány 17, és már 2 éve együtt vannak. Boldogok, és ezzel nincs is semmi gond. Még ha nagyobb a korkülömbség akkor sem feltétlen.
Elképzelhető hogy a férfiasság vagy a több élettapasztalat vonz. Ezek mint már említettem egyáltalán nem szokatlan dolgok.
Az hogy esetleg 22 évesen jelented be a párodnak hogy ő az első..ha tényleg így alakulna és a párod megértő lesz akkor ezzel nincs gond. Ha meg nem értené meg akkor valószínűleg össze sem jösztök. De megnyugtatlak, ennek kicsit az esélye. Elképzelhető hogy mikor ezeket a sorokat írom, te éppen a pároddal beszélsz telefononv agy sms-esgetsz :)
Amit javaslok hogy vállald fel önmagad bátran és ne félj az ilyen dolgoktól h idősebbekkel ismerkedsz jobban.
Aki maga mer lenni, és mer mások előtt felvállalni az érzéseit, az a legbátrabb ember. |
Fú te kis Oroszlán. Szép beszámlót kaptunk.
Mielőtt reagálnék elnézést kell kérnem mindannyiótoktól hogy iylen sokáig nem voltam. Sajnos voltak dolgok amik miatt nem lehettem.
Szóval. A beszámolóról. Neked könyvet kéne írnod. Elámultam miközben ovlastam, és odaképzeltem magam néhány résznél Párizsba :)
A fiúról meg annyit hogy lehet nagyokat csalódni emberekben. Velem is megtörtént az elmúlt hosszú idő alatt....
Aztmondom h 1 emebrrel való kapcsolatod romlása ne szegje kedved semmiben. Jön a nyár, élevzd az életet, és legyél boldog. Most igazán nem tudok mit mondani. Örülök hogy jól érezted magad párizsban. Ha van kedved még mesélni vagy beszélgetni a dolgokról (és ez másoknak is szól) akkor a dokisnr@citromail.hu címen e-mailben elérhettek. azt a címet gyakrabban tudom nézni mit ezt a portált és valamivel szeméylesebb is mint ez a fórum. Írjatok bátran!
Üdv: Doki |
Jó napot!
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy szakemberhez forduljak-e a problémámmal, de végül az adta meg a lökést, amikor az egyik barátnőm kijelentette, hogy pszichológushoz kéne fordulnom, mert kezdek megőrülni...
17 éves lány vagyok és arról lenne szó, hogy én még tulajdonképpen nem is voltam szerelmes. Legalábbis nem olyasvalakibe aki velem egykorú lenne... Mindig olyasvalaki tetszik meg, aki legalább 8 évvel idősebb nálam... Esetleg már van családja, sőt gyereke is... Nagyon gyakran előfordult már, vagy sok ilyen férfibe voltam és vagyok beleesve... Tanáraimba, énekesekbe, kolis nevelőtanárokba... De ez nem csak pár napig vagy pár hétig tart hanem évekig... És ez nem csak rajongás. Belebolodulok ha nem láthatom őket és úgy áradozom róluk, mint más a barátjáról... De ha az utcán sétálok, akkor is az idősebbeket nézem meg inkább , nem pedig a velem egykorúakat... És nagyon rossz ez így, mert tudom, hogy lehetetlent kívánok, mert ők sose fognak engem viszontszeretni. Csak abban reménykedem, hogy ha majd 20 körül leszek akkor majd találok valakit, aki nem sokkal idősebb mint én. Csak attól félek, hogy mivel még nem volt barátom (és valószínűleg nem is lesz egyhamar), nem lesz tapasztalatom és így könnyen átverhetnek vagy nagyot csalódhatok... És nem is merek majd kezdeményezni, hiszen már most sem merek ha esetleg találok egy olyan fiút aki nem tűnik túl bunkónak. Így hogy szerezzek bármilyen tapasztalatot is? Most sincs, aki tetszene mert eddig az összes fiú akivel találkoztam és velem egykorú volt az bunkón vagy idétlenül viselkedett vagy csak engem utált nagyon. De ha meg 20on túl leszek akkor késő lesz tapasztalatot szerezni, nem? Meg elég égő is lenne ha bejelenteném a barátomnak 22 évesen, hogy ő az első pasim...
Sokat gondolkodom azon, hogy miért nem tetszik nekem egy korban hozzámillő fiú sem. Gyakran előfordul olyan hogy egy fiút 10 perben keresztül bámulok, hogy hátha megtetszik benne valami de nem...Az utcán, a suliban, a boltban, mindenhol igyekszem velem egykorúakat keresgélni és jobban megnézni hátha, bebeszélni magamnak, hogy tetszik, de nem akar összejönni... Az idősebbekre meg elég egy pillantást vetnem, egy szavát meghallanom és már elvesztem... Arra gondoltam, hogy lehet csak azért van ez így mert félek a velem egykorúaktól mert eddig elég rossz tapasztalataim vannak róluk, velem minden fiú bunkón viselkedett és az idősebbek már érettek és komolyak... De a barátnőm szerint apakomplexusom van... Ez mit is jelent pontosan? Mert az igaz hogy nem sok időt töltök apukámmal, de attól függetlenül meg vagyok vele elégedve. Régebben, mikor még anyukám élt, alig váltottunk pár szót. De miután meghalt anyukám (4 éve) csak ő maradt nekem meg az öcsém. De most se beszélünk sokkal többet. Kolis vagyok így csak hétvégén találkozunk és akkor is el vagyunk foglalva a magunk dolgával. Öcsémhez sokkal jobban ragaszkodom, pedig apukámat is nagyon szeretem. De nem igazán érzem hogy hiányozna vagy szeretnék vele többet beszélgetni... Mert van olyan, hogy ha van időnk megkérdezi hogy mi újság, de nem igazán tudok neki semmit se mondani, mert nem történik velem semmi érdekes, ami meg történik azt vagy nem akarom elmesélni vagy nem érzem hogy el kéne mesélnem, hisz nem valószínű hogy érdekli... De az öcsémnek elmesélem azt is...
Kaphatnék valami segítséget vagy tanácsot, hogy rájöjjek miért van ez és esetleg tudjak rajta változtatni, ha még nem késő? Nem akarom az egész életemet magányosan tölteni...
Előre is köszönöm. |
Eltűnt a vége...
Mikor elérkeztünk az alá a híd alá ahol kívánni lehetett, ő még mindig a csajt szekálta... Teljesen elfeledkezett rólam, meg minden másról... De azért kívántam... Ugyan nem teljesült a kívánságom, de már nem is bánom... biztos nem koncentráltam eléggé (mert közben az osztálytársam beszólogatásait hallgattam)... Mielőtt kiszálltunk volna a hajóból az osztálytársam egy hatalmas pofont kapott az angol csajtól, aminek (valljuk be...) iszonyatosan örültem. Mikor a buszon ültünk és a szállás felé tartottunk azt kellett hallgatnom, hogy menniyre megverte volna a csajt, ha nem félt volna, hogy vki meglátja... Aztán este eszébe jutott, hogy nem kívánt a híd alatt és megkérdezte, hogy én kívántam-e... MOndtam neki, hogy iden, mire ő visszakérdezett, hogy mit... Nem mondtam el neki azzal az ürüggyel hogy akkor nem teljesül, de amúgy se mondtam volna el neki... Már nem os akartam annyira hogy teljesüljön... ezek után amit művelt...
Másnap megnéztünk 3 kastélyt és elindultunk Svájcba. A kastélyok nagyon szépek volak (az Amboise-i, a Chambord-i meg a Chenonceau-i), de itt is a "nyugdíjas klubhoz" csatlakoztam...
Baselben nagyon sok holland volt, mivel aznap tartották ott a Holland-orosz meccset. Alig bírtunk lépni az utcán... Este sikerült rávennem az osztálytársam, hogy nézzük meg és együtt örültünk annak, hogy kiestek a hollnadok...
Másnap átmentünk Zürichbe. Itt nagyon felhúzott az osztálytársam és mikor megérkeztünka szállásra még tett rá egy lapáttal, így dacára a késői időpontnak, és annak, hogy egyáltalán nem ismerem a várost, elmentem sétálni... Nem tudom mennyi ideig étálhattam, de nagyon kiborultam... Találtam egy szép kis parkot ahova leültem és kisírtam magam... Szerencsére nem sokan jártak arra... És habár enm szeretek a sötétben egyedül mászkálni, (mert ki tudja ki jöhet szembe velem) most nagyon jólesett... Elég messze elmászkáltam és nagyon elfáradtam mire visszaértem a szállásra... És ott így fogadott az osztálytársam: Na kiadtad már a gőzt? Visszakérdeztem, mint aki nem tudja miről van szó: Milyen gőzt? Mire a válasz: Hát nem voltál teljesen százas mikor elmentél... Csak nem a vénsszonyok húztak fel?
Erre nem volt erőm válaszolni, felkaptam a pizsámam és elszaladtam zuhanyozni... Ilyen sokáig még sosem zuhanyoztam... Mikro visszajöttem a tvt nézte, eám se nézett. Gyorsan lefeküdtem mellé (csak 1 francia ágy volt a szobában), falnak fordultam és elaludtam. MÁsnap alig vártam, hogy végre hazaérjünk és megszabaduljak tőle. Nem szóltunke gymáshoz míg ahaz nem értünk. Egész úton az járt a fejemben, hogy mennyire bunkó volt... Szerencsére betettek egy filmet, ami kicsit kikapcsolt. Mikor hazaértünk elköszöntünk egymástól és egész nyáron nem beszéltünk...
Én még mindig ennek a hatása alatt állok és nem beszélek vele a suliban... Ő nem érti, hogy mi bajom lehet és próbál beszélgetni velem, de az egyszavas válaszaimmal enm tud mit kezdeni... A héten megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem elmenni valahová, elmehetnék megnézni egy filmet vagy az állatkertbe... de én csak anniyt válaszoltam neki, hogy sokat kell tanulnom... Ekkorát még senkiben sem csalódtam... Nagyon sajnálom, hogy elrontott mindent... De Párizs ettől még gyönyörű volt, és hogyha legközelebb megyek, remélem egy sokkal kedvesebb és aranyosabb fiú fog magával vinni... És igyekszem nem törődni vele és utálni, ami nagyon jól megy ha arra gondolok, milyen szemét volt, de aztán mindig eszembe jut az a pillantás a hajón... az a pár másodperc... ahogy csillogott a szeme, és a mosolya...
Meg is változott, míg nem láttam... megnövesztette a haját, ami belelóg a szemébe, és alig lát ki alóla... Be is fejette ilyen vörösesszőkére... nagyon rosszul áll neki... És sokkal bunkóbb lett... még a párizsi utat is felülmúlja... Jött egy új osztálytársunk, akit nem igazán kedvel az osztály. Szerintem mondjuk nagyon rendes fiú, de valószínű, hogy épp ezért utálják... És állandóan szemétkedik vele és a múltkor mondtam neki, hogy nem értem miért bántják... És akkor megkérdezte, hogy kiért talám én kedvelem? És mondtam neki, hogy sokkal jobb mint a többi bunkó fiú az osztályban... és szerintem ebből megérzett vmit, mert másnap megkrdezte, hogy tegnap nagyon bunkó volt-e, de nem válaszoltam neki semmi értelmeset, mert nem jutott eszembe semmi oylan, hogy ne bántsam meg, de az igazat mondjam...
Sajnos elég gyakran álmodom vele, hogy milyen jó lenne, ha akkor, ott Párizsban minden másképp történik... |
De ha már itt vagyok elmesélem mi történt velem...
Tudod, volt az a fiú, az osztálytársam, akivel elég sokat lógtunk együtt, sétálgattunk, moziba jártunk meg ilyenek, de állandóan azt leste, hogy az osztálytársaim nem látnak-e meg...
Nos tulajdonképpen, egész tanévben nem történt semmi több, néha elmentünk moziba, a suliban meg szünet nélkül beszélgettünk, még órákon is... De év vége felé bejelentette, hogy egy utazási irodával elmegy 1 hétra Franciaországba... Egyből elkezdtem irigykedni, ugyanis minden vágyam az volt, hogy legalább 1x az élezben eljussak álmaim városába, Párizsba... Mondtam neki, hogy milyen jó neki, bár én is el tudnék menni... És akkor mondta, hogy van még 1 hely és lefoglalhatja nekem, de akkor a héten hozni kell a pénzt meg ilyenek. Igen, de mivel kolis vagyok nem tudtam, hogy hogy szedhetnék össze másnapra 70.000ft-t. Felhívtam az egyik nagymamámat, aki azt mondta hogy ha bármi kell csak szóljak és ad rá pénzt... Hát most szóltam, de sajnos nem tudott volna annyi pénzt összeszedni, mert éppen lakásfelújítás kellős közepén áltak... Így gyorsan felhívtam a másik mamámat... Ő azt mondta, hogy egy ilyen alkalmat nem szabad kihagyni, és hogy ha apukám is elenged holnap behozza nekem a pénzt... Nagyon meglepődtem, hogy amikor mondtam apukámnak, azt mondta, hogy elmehetek ha kerítek rá pénzt... Nem gondoltam volna ogy egyedül elenged egy ilyen távoli városba... Azt mondtam neki, hogy 2 osztálytársam jön velem, 1 fiú meg egy lány... Holott csak az a fiú jött akivel moziba szoktunk járni... De lengedtek így lefoglaltam helyet és egész hónapban izgatottan vártuk az utat... Folyton arról beszéltünk, hogy milyen jó lesz Párizsban, meg hogy milyen szép lehet a Szajna meg stb...
Én 2 okból is nagyon vártam ezt az utat... Egyrészt mert iszonyatosan el akartam jutni Párizsba, másrészt mert arra gondoltam, hogy talán több 1000 km-re az osztálytársainktól és minden ismerősünktől, a szerelem városában... esteleg felbátorodna Ő is és végre történhetne vmi...
De óriásit csalódtam... Nem az ország szépségében... hanem a fiúban...
Az első nap, este indultunk 10 órakor. Előtte felmentem Hozzájuk, míg nem indultunk. Mindketten nagyon izgultunk és tűkön ültünk... De már mikor felszálltunk a buszra akkor kezdtem érezni, hogy vmi nem úgy fog történni ahogy szeretném... Nagyon furán viselkedett egész héten... Az elején még tűrtem, de utána kezdtem egyre türelmetlenebbül viselkedni... Az egész utat végighisztizte... Hogy nem tud aludni, hogy a zene nem jó, hogy a vénasszonyok sokat hisztiznek (a csoport többsége idősebb emberekből állt, akik szerintem nagyon kedvesek voltak), stb. stb. De tűrtem arra gondolva, ha majd kipiheni magát kedvesebb lesz... reggel beszélgetünk, hülyéskedtünk és iszonyatosán vártuk, hogy végre kiérjünk a mindkettőnk által utált Németországból és átérjünk Franciaországba... Mikor átértünk megálltunk Strasbourgban megnézni a várost. Kevés szabadidőt kaptunk, mert többnyire az idegenvezető vezetett minket, aki nekem nagyon szimpatikusnak tűnt, és örültem hogy milyen sok minden mesél a városról... Viszont Ő megint elkezdett hisztizni, hogy milyne pocsék az idegenvezető és hogy milyen kevés szabadidőt kapunk... Kb 1 órát kaptunk és azt az egy órát azzal töltöttük, hogy CD boltot kerestünk neki... Én nagyon szerettem volna megnézni az Óvárost, a szép kis házaival, de nem akartam egyedül maradni, így mentem vele... A kevés kis franciatudásommal próbáltuk megkérdezni a helybélieket, merre kell menni és az egyik aranyos hölgy el is magyarázta nekünk. Az egész szabadidőnk erre ment el, és nagyon aharagudtam emiatt rá, de arra gondoltam, hogy majd Párizsban több időt töltünk együtt és ott ahol én szeretném... Ismét tévednem kellett... Párizs iszonyatosan gyönyörű, alig bírtam betelni vele. Sok mindent megnéztünk és nagyon tetszett. Itt is kevés szabadidőt kaptunk, de értehető volt, hisz így is alig bírtuk megnézi azt ami el volt terveze. Nagyon sajnálom, hogy a Louvre-t nem tudtuk végignézni, amúgy se kaptunk rá annyi időt, de még az is rátett egy lapáttal, hogy a fiút ne érdekelte és ő inkább ki akart ülni az üvegpiramis mellett szökőkutakhoz. Nem akartam összeveszni vele így mentem vele... Iszonyatosan untam, hoy ő ott szórakozik a vízzel és csak néha-néha szólt hozzám...
Aztán a következő hatalmas csalódásom az volt, amikor végigsétáltunk a Chaps-Élysées-n. Mindenki mehetett a saját tempójában és én reméltem, hogy együtt fogunk végigmenni... Igen ám, de ő el volt foglalva egy másik csajjal a csoportból és vele elindult az egyik oldalon... De én nem akartam velük menni így átmentem a másik oldalra és elindultam egyedül... Nagyon szomorú voltam és magamban bóklásztam, nézegettem a kirakatokat, mikor beért egy pár az én kedves osztálytársam által vénaszonyoknak nevezett nyugdíjasok közül. Nagyon kedvesek voltak, látták, hogy egyedül vagyok és elkezdtek beszélgetni velem és együtt veük menetem végig Párizs legszebb útján... Később mikor a Diadalívnél összefutottam az osztálytrsammal, megint tett 1-2 nem éppen kedves megjegyzért az öregekre, mikor én megjegyeztem neki, hogy nagyon aranyosak voltak, ugyanis ők törődnek velem, nem úgy mint egyesek... Erre nem szólt semmit, bár szerintem kicsit megsértődött, de már egyáltalán enm érdekelt, mit gondol... Utána alig beszéltünk egymással és habár egy szobában aludtuk alig szóltunk egymáshoz és mikor mégis akkkor is veszekedtünk... Összevesztünk azon, hogy mit nézzünk a tv-ben... Ugya csak francia csatorna volt és úgyse értettünk belőle semmit, legalábbis ő semmit én meg nem sokat... de sikerült rajta összevesznünk. Épp akkor ment az Eb és már nem emlékszem kik játszottak, de kíváncsi voltam rá... Ő viszont a Született Feleségeket akarta nézni, amiből úgyse értett volna semmit... Annyira furcsa volt... mások épp fordítva csinálják... a lány akar sorozatot nézni és a fiú meccset, nem? De itt minden fordítva volt... Aztán összevesztünk a zenén is... Kezdtem megérteni miért buzizzák le az osztálytársaim... Olyan zenét hallgat amit egy normális fiú nem hallgatna... És elkezdte szidni az én kedvenc együttesemet, mire én szidtam az övét... és a végén jól összevesztünk...
Másnap meglátogattuk a Versailles-i kastéyt, az Eiffel-tornyot meg hajókáztunk a Szajnán... A kastéyban megint otthagyott és előrerohan azzal a másik csajszival én meg ismét csatlakoztam a kedves öreg nénikhez... Az Eiffel-toronyban is ez volt a felállás... Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a hajókiránduláson... Elég romantikusnak tűnt este halk zeneszóval végighajókázni a Szajnán és a kivilágított várost nézegetni... Főleg mikor mondta az idegenvezető, hogy van egy híd, mely alatt lehet kívánni, sőt szabad csókot lopni... itt titokban ránéztem, de nem úgy tűnt mint akit nagyon érdekel... Már a hajókirándulás elején se ment úgy ahogy szerettem volna, de azért még reménykedtem... Habár elsőnek szálltunk fel a hajóra leghátul ült le és én követtem... Nem épp a legjobb hely volt a hajón, de arra gondolva, hogy esetleg kárpótol belenyugodtam... Ráadásul beállt elénk egy angol csoport akiktől aemmit se láttam, de az egyik aranyos srác végül átadta a helyét és remekül láttam. Néha rápillantottam az osztálytársammal, aki avval volt elfoglalva, hogy az előtte álló angol csajszit kikészítse... Nem hogy felállt volna, hogy lásson, inkább el akarta küldeni a csajt. Beszólogatott neki angolul, rágót nyomkdott a hajába... mint az oviban... Akkor volt egy pillanat amikor minden teljesen máshogy gondoltam, mint addig az egész út alatt... 1 pár másodrecre találkozott a tekintetünk (Ami egész út alatt nem történt meg többször) és a félhomályban úgy láttam, hogy csillog a szeme... Akkor úgy érzetem talán az eddigi eredmények ellenére esetleg történhet még valami... Csak pár másodperc volt az egész, de én elfeledkeztem az egész hajóról, a Szajnáról, sőt még Párizsről is... Ott néztük egymást, (én álltam, ő ült) és rámosolyogtam, ő meg visszamosolygott... De utána megint csak az angol csajszival törődött, hogy minnél jobban kikészítse én meg hátatfordítottam neki és néztem tovább a várost... Mikor elérkeztünk az alá a híd alá ahol kívánni lehetett, ő még mindig a csa |
Hello!
Miért nem ír senki? Meghalt a fórum?
Én még mindig kiváncsi lennék a történet folytatására... |
Igen, ezért bocsánat mindenkinek, de sokszor van oylan hogy későn és fáradtan vergődök haza :)
amint tudok mindenkinek válaszolok :)
és sajnálattal közlöm hogy a megadott e-mail címre egyetlenegy pályamű sem érkezett be...tehát ha így folytatódik, akkor nem tudom hogy érdemes e közölnöm a folytatást :(
puszi nektek :)
Lélekdoki ;-) |
Molly!
Hát..ha pont így fogalmazod meg, akkor leszúrheti azt hogy kedves akarsz lenni, meg azt hogy - bocsánat a fogalmazásért - lebuzizod :)
Próbáld meg egy kicsit romantikusabb környezetben elmondani neki, hogy nem tartod bunkónak, mint a egtöbb srácot, sokal több yoo tulajdonságot vélsz benne felfedezni, és hasonlóak :) tehát ügyesen fogalmazz :) |
Kedves Babarika17!
Nos..néha főleg a szerelemben és a háborúban el kell különítenünk egymástól az érzéseink és a józan eszünk. Most is ezt tanácsolom Neked.
Pórálj jobban közeledni hozzá (ne nyomulj) és mondd meg neki hogy sajnálod. Lehet neked volt igazad, lehet nem, de iszonyatosan bánt ami történt, és nem akarsz vele rossz viszonyban lenni. Mondd azt neki hogy ha ennyire összekaptatok egy ennyire kis apróság miatt, akkor nem volt értelme az egésznek.
Másrészt ha ennyire érzékenyen érintette a vitátok akkor nem azt jelenti hogy nem érdekled, hanem éppen ellenkezőleg.
Ez a vita őt is megbánthatta kicsit, csak a büszkesége nem biztos hogy negedi elmondani. Minden férfira a büszkeségét ápolgatva lehet a legjobban hatni. Próbáld meg ezt...
Remélem renedződik a helyzetetek :)
Puszi: Doki |
Kedves Kisgaz!
Neked is ugyanazt tudom mondani, mint amit az előbbiekben említettem. A gondotok mondhatni majdnem ugyanaz. Bátorságot kell vennetek, és kezdeményezni. Ez a mai világban korántsem meglepő, sőtt...Legyetek bátrak és sok sikert! |
Kedves Molly 515!
egyrészt az álmok sokmindent elmondhatnak, de nagyon be is csaphatnak.
Ezt tartsd szem előtt.
ásrészt. sajnos nem tehetsz mást..vagy szenvedsz és maradtok barátságban, vagy bevallod neki mit érzel, de akkor vállalod a rizikót hogy vége a barátságnak :(
De tegyük hozzá azokat a mondásokat hogy bátraké a szerencse, aki mer az nyer, sokat akar a szarka, de nem bírja a farka...ezekkel legyél tisztában mielőtt Döntesz..inenntől fogva csak rajtad múlik minden
Üdv: Doki |
Oroszlan15:
ugy tudom meg sajna egy se
Molly es Barbika:
Ne haragudjatok hogy meg nem kaptatok valaszt mostanabn Lelek Doki elfoglalt,s azt igerte amint raer valaszt kaptok;) |
| Hello! Csak egy kérdésre ugrottam be:) sok történet érkezett már? |
| Hello! Egy elég hülye kérdésem van... Ha azt mondom egy fiúnak, hogy különleges és hogy más mint a többi bunkó fiú, akkor ő abból mit szűr le? Neked mi jutna eszedbe? |
| Hello! Még mindig nem bekültünk ki, de mintha javult volna valamit a helyzet... Azon tűnődöm, hogy ha ilyen kis semmiségen is megharagszik, akkor biztos nem jelentek neki semmit... Te hogy gondolod? |
| Szia!
Van egy barátom... Tulajdonképpen nem járunk, de nagyon sokat vagyunk együtt és nem lehet minket elválasztani. Én halálosan bele vagyok esve, de hogy ő mit érez azt nem tom... De most nem ez a lényeg... Pár napja összevesztűnk egy kis hülyeségen... Összevesztem az egyik barátnőmmel és elmeséltem neki, ő meg azt mondta hogy nem volt igazam és hogy hülye vagyok hogy ilyenen veszekszem... Ő erre megsértődtem, mert tudom hogy nekem volt igazam. Mindenki más azt mondja hogy nekem van igazam... Meg rosszul esett, hogy lehülyézett... Ő is megsértődött és azt mondta a barátnőmnek, hogy felhúztam... Azóta nem is szól hozzám... Én meg szenvedek... Rosszul esett hogy megbántott de iszonyatosan hiányzik és szeretnék kibékülni vele. Próbáltam beszélni vele, de mindig lerázott... Azt mondta nem haragszik, de szerintem nem volt őszinte... Azóta nem kezdeményez beszélgetést és ha én kérdezek valamit akkor csak vonakodva válaszol... Mit csináljak? Nagyon rossz nélküle... |
| Szia! Bocs hogy megint zavarok de meggyőző érveid ellenére sem tudtam magam rávenni a kezdeményezésre... Nincsenek esetleg kissebb jelek, amikkel tudtára adhatnám? Ehhez a kézenfogáshoz nincs elég bátorságom... Meg amúgy is inkább azt szeretném, ha Ő kezdeményezne és Ő fogná meg a kezem először... Nem gond hogy feltetted a kérdést:) csak épp válaszolni nem tudok rá... Nekem ez nem jutott volna eszembe... De ha Te mondod akkor biztos úgy van...:) |
[50-31] [30-11] [10-1]
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
