Meddig tart egy nyári szerelem?


Tenger, napfény, vakáció, (majdnem) csupasz testek a homokban – nem csoda, hogy a hõmérséklettel együtt a flörtölési kedv is növekszik. A kérdés csak az, hogy káprázat-e a nyári románc, illanó kacérkodás, vagy lehetõség egy komoly kapcsolat kialakulására.

Tornóczky Anitával és Kasuba L. Szilárddal Kurucz Adrienn beszélgetett.

...

Adrienn: Volt már olyan szerelmetek, amely nyaralás alatt szövõdött?

Anita: Egyetlenegy. A fiút úgy hívták: Pedro Picar de la Rosa.

Adrienn: És olyan szép volt, mint a neve?

Anita: Igen, helyes srác volt, bár utólag, kevésbé elfogultan beismerem, hogy nem volt valami magas, talán éppen csak akkora, mint én. Nem számított. Nagyon aranyosnak találtam. Németországban ismerkedtünk meg, ahová mindketten nyelvet tanulni érkeztünk egy két hónapos nyári kurzusra. Hú, nagyon szép idõszak volt! Tette a szépet a fiú, vacsorázni vitt, kaptam nagy rózsacsokrot: tizenhét évesen könnyû elbûvölni az embert. A románcnak az õ elutazása vetett véget. Emlékszem, zokogtam a kollégiumi szobámban, hogy úristen, sose látom többé. Ráadásul bántott, hogy arra kért, ne kísérjem ki a reptérre, mert nem szeret búcsúzkodni. Aztán mégse bírtam ki, loholtam utána. Már az útlevélkezelõ sorban állt, a nevét kiáltottam, õ meg persze visszaszaladt, volt nagy ölelkezés, mint a filmeken.

Adrienn: És lett a szerelemnek folytatása?

Anita: Szerettem volna, hogy legyen. Aztán egy levélváltás után megszakadt a kapcsolat.

Szilárd: Így jártam én is. Kétszer estem hasonló, egynyári szerelembe. Elõször húszévesen Franciaországban, ahol ösztöndíjjal tanultam. Bordeaux-ban, egy tengerparti szórakozóhelyen ismertem meg a lányt.

Adrienn: A nevére emlékszel még?

Szilárd: Hát persze! Isabelle-nek hívták. Nagyon kedves volt. Emlékszem, õrült romantikusnak találtam, hogy hazavitt a motorján.

Adrienn: Ha kint tanultál, biztosan jól beszéled a nyelvet. Bár, ha adott a kölcsönös vonzalom, vagy elég lehengerlõ a férfiember, néhány szóval is boldogulhat.

Szilárd: Sose voltam az a lerohanós típus. Jó, balek se, de elõfordult, hogy egy lány kezdeményezett.

Adrienn: A másik egynyári kalandodról még nem esett szó.

Szilárd: Az Egyesült Államokban ismertem meg, ahol két hónapot nyaraltam egyszer a kint élõ rokonoknál. A húgom mutatta be, és nemcsak az tette fájdalmasan izgalmassá a kapcsolatot, hogy én nemsokára haza fogok menni, hanem az is, hogy neki volt valakije, és tudtam, hogy sohasem lesz igazából az enyém. Szép emlékeket õrzök errõl az idõszakról is, de most jut eszembe, a legromantikusabb „távszerelmem” mégiscsak negyedikes, általános iskolás koromban volt. Akkoriban úsztam, és egy versenyen megismertem egy szõke kislányt, aki nemcsak gyönyörû volt, de remek úszó is. Én is tetszettem neki, csakhogy Dunaújvárosban lakott, én meg Miskolcon, így ritkán, mondhatni kizárólag versenyeken találkozhattunk. Maradt a telefon és a levelezés. De az is csak egy ideig, aztán sajnos elmúlt ez a szerelem is.

Adrienn: Találkoztál valamelyik lánnyal azóta?

Szilárd: Nem. De a francia lánynak még megvan valahol a címe. Az ember mindig reménykedik, hogy lesz folytatása a nyári szerelemnek, fogadkozik, hogy ír majd, meg telefonál, aztán persze nem állja a szavát. Talán pont ettõl olyan észbontóan gyönyörûek ezek a románcok. Nincs összeveszés, csalódás, veszekedés, kiábrándulás: akkor búcsúztok el, amikor a legnagyobb a vágy. És mert hiszed, hogy lesz folytatás, nem is vagy olyan szomorú, mint mikor kerek perec kiteszik a szûrödet. Szép lassan alszik ki a tûz, így rossz emlékek szinte nem is maradnak.

Anita: Nekem nagyon fájt, hogy nem írt a srác. Annyira, hogy mikor három évvel késõbb üzent, hogy jön Budapestre, és szeretne látni, nem reagáltam. Az igazság az, nem tudtam neki megbocsátani, hogy felszívódott akkor. De azért még ma is megvan a fotója, meg az ajándék, amit az iskolánk szervezte prágai kirándulásról hozott nekem. Fából készült figura egy repülõgépben. Milyen érdekes, épp a napokban akadt a kezembe. Nem sokkal azután, hogy letettem a pilótavizsgát.

Adrienn: Talán szerencsésebb a nyári flörtöket nem továbbgondolni. Szerintem sokan ott követik el a hibát – persze nem a tinikre értem, akiknél még nincs igazán tétje a dolognak, és gyorsan túlteszik magukat az egészen –, hogy összekeverik a szenvedélyt a szerelemmel, és életük párját álmodják bele a néhány napja ismert illetõbe. És akkor vagy epekednek utána egész életükben, vagy – láttam a környezetemben ilyen esetet nem is egyet – addig-addig ügyeskednek, míg ide nem csalogatják akár több ezer kilométerrõl is a kedvest. Az ismerõseim esetében kivétel nélkül csalódást, kiábrándulást hoztak a mindennapok.

Anita: Szerintem az egynyári szerelem tipikusan tinimûfaj.

Adrienn: Ismerek olyan férfiakat és nõket, akik elõszeretettel vakációznak facér módjára, mondjuk az azonos nemû barátaikkal, és nem ugranak félre, ha eléjük sodródik egy helyi bombázó vagy szépfiú.

Anita: Én nem utazom kalandokért. Napozni, beszélgetni, pihenni megyek a strandra, nem a pasikat stírölni.

Szilárd: Az én baráti köröm vegyes, fiúk-lányok együtt utazunk, szóval kifejezetten csajozós futamok nincsenek, és mostanában a párommal töltöm a szabadságomat. Ha munka miatt járom az országot, és nincs ott velem, elõfordul, hogy hozzám csapódnak lányok. De nem élek a kínálkozó alkalommal, nem bonyolódom már rövidke románcokba, mert tudom, hogy képtelen vagyok letagadni a félrelépést, és a lelkiismeret-furdalás iszonyúan gyötör majd. Az egynyári kapcsolatok is akkor varázslatosak, ha két szabad, független ember között szövõdik, és nem sebeznek meg valakit, azaz nem árulás a szerelmük.