Súgd meg, mit szeretnél! Legszerelmesebb szavak Most olyasmiről lesz szó, amiről még a legbizalmasabb barátnőjével sem szívesen beszél az ember. Valójában attól is zavarban vagyok, hogy írok róla. Az ötlet nem is az enyém: egy francia (korántsem szélsőséges) női magazinban találtam ezt a cikket, és gondoltam, ha ők mernek írni erről a témáról, mi miért ne mernénk? (Úgyis megyünk az EU-ba.) Csak nem vagyunk prűdebbek, nem igaz? Az eredeti írás címe valahogy így szól: Szabad-e (kell-e) beszélni szerelmeskedés közben? Gondolatban rögtön rávágtam a választ: már miért ne volna szabad, például, hogy kapcsold le a villanyt, vagy hogy kérlek, csukd be az ajtót, nehogy meghallja a gyerek. De aztán tovább olvastam, és már rögtön az elején megkaptam az első pofont: „a statisztikák szerint az emberek döntő többsége kizárólag némán és sötétben szeretkezik…” Ezért aztán elhatároztam, hogy Dany Durannal, a cikk írójával szerzőpárost alkotva (utólag is elnézést kérek tőle önkényes döntésemért) megosztom önökkel a franciák tapasztalatait. Ön hogy fejezi ki magát? Ezt nem én kérdezem (nem volna illendő, mert hogy mi közöm hozzá), ezt csak lefordítottam. Szerintük ugyanis a szexben a beszéd (vagy legalábbis valamiféle hangadás) fontos dolog. Ők egyáltalán nem elégednek meg az ölelések, a csókok kommunikációjával. Szerintük háromféle szerelmeskedő típus létezik: van, aki inkább beleharap a másik fülébe, jobb esetben a szájába tömi a párnát, nehogy hang hagyja el a torkát. Mások diszkréten susognak, hogy jó, jó, meg hogy még, még, de vannak olyanok is, akik olyan hangosak szerelmeskedés közben, hogy beleremeg az épület. Erről eszembe jutott egy történet. Tizennyolc, tizenkilenc évesek lehettünk, amikor egy szép nyári hétvégén a barátom, a barátom barátja, a barátom barátjának a barátnője meg én nekilódultunk, hogy eltöltsünk egy romantikus hétvégét Verőcemaroson egy faházas kempingben. Az idő gyönyörű volt, a környezet mesés, estére diszkót szerveztek és szalonnasütést, el is határoztuk, a barátom meg én, hogy a szobafoglalás után kéz a kézben andalgunk kicsit a falu apró köves utcáin, és megnézzük a Dunát. Amint azonban a baráték faházához érkeztünk, és épp bekopogtunk volna, hogy tartsanak velünk, a házból fülsiketítő sikoltozást hallottunk. Egyre erősebben hallatszott, hogy jaj, meg hogy ne, sőt még az is, hogy ez fáj, hagyd abba, aztán hogy így jó, aztán hogy tekerd, tekerd, még, végül hogy húzd ki gyorsan!… Irtó kínos volt. Megállapítottuk, hogy jobb, ha most nem kopogunk, és egymás közt sem kommentálva a hallottakat (szörnyű zavarban voltunk), nekiindultunk kettecskén. De ekkor kivágódott a faház ajtaja. Barátom barátja diadalittasan támaszkodott az ajtófélfának, kifeszített mellkassal, rövidgatyában, kezében egy szemöldökcsipesszel. – Ide nézzetek! – szólt utánunk. – Mégiscsak kiszedtem Évából ezt a fránya kullancsot. Szóval, ez jutott eszembe a kiáltozásról. De ne kanyarodjunk el a témátóla Carole magára lel Így nyilatkozik a huszonnyolc éves Carole a francia lapban, hogy ne csak az én történeteimet legyenek kénytelenek olvasgatni: „A szexet régen túlságosan komoly dolognak tartottam, olyasvalaminek, amiben nincs helye játéknak, inkább csak mély, romantikus érzéseknek. Talán ezért volt, hogy nem is igen tudtam elengedni magam. Aztán találkoztam valakivel, így utólag visszagondolva nem is igazán voltam szerelmes belé, de az ágyban hihetetlen hatással volt rám. Azon kaptam magam, hogy eleinte csak halkan nyögdécselek, amit azelõtt soha, aztán egyre hangosabb lettem, végül olyan csúnya dolgokat kiabáltam a barátom fülébe, amiket amúgy ki se ejtenék a számon. És ami a legszebb az egészben, hogy mindez tetszett neki, sõt szörnyen felizgatta.” Na, tessék. Már megint eszembe jutott egy történet. Jó tíz éve lehetett, hogy a barátnõm felhívott telefonon, és elpanaszolta, hogy újdonsült szerelmével, akihez egyébként épp férjhez készült menni, egy ideje nem mûködnek a dolgok az ágyban. – Pedig egyre jobb és jobb, és annyira szeretem, de képzeld, mire épp belejönnénk, fogja magát és félbehagyja. Kész agyrém. Mi lesz most velünk? – Mi mást tanácsolhattam volna, mint hogy maradjanak ülõ helyzetben, és próbálják átbeszélni a történteket. Másnap újra hívott. – Kiderült, mi a baj – mondta nevetve. – Képzeld, az történt, hogy mostanában beszélni kezdtem hozzá szerelmeskedés közben, és mivel annyira imádom, ilyeneket súgtam a fülébe, hogy Zsoltikám, picikém, kicsim… Tegnap nagy nehezen bevallotta, hogy ezektõl a kicsinyítõ képzõs szavaktól egészen pici lesz tényleg, mert ilyenkor az az érzése, hogy férfiasságát becézgetem. Pedig nem is! – kacagott a nõ, aztán mondta, hogy most már nem ér rá, mert hazajött a Kicsi, és egészen más dolga lett hirtelen… Mit mondtál?! Úgyhogy vigyázat, nem mindegy, miket hordunk össze az ágyban. Egyébként a franciák szerint se. A cikkben megszólaló szexuálpszichológus, dr. Nathalie Dudoret szerint a szerelmes suttogások, a váratlan vallomások, a feltörõ erotikus hangok valódi afrodiziákumként hatnak, mert arról árulkodnak, hogy az illetõ élvezi az együttlétet, sõt képes önfeledten átadni magát partnerének. De figyelni kell arra is, hogy a partnerek „hangot találjanak egymással” ebben a meghitt pillanatban. Ezek az érzéki megnyilvánulások ne zavarják, ne zökkentsék ki a másikat. Csak egy már beérett, bizalmon alapuló kapcsolatban van helyük például a nyers, esetleg durva kifejezéseknek – mondja Nathalie Dudoret. – Ezek úgy cirógatják a fület, mint a legszexisebb érintés, aztán végigfutnak az egész testen. Olyan fantáziaképeket indítanak be, amelyek hatására a szex egy kicsit vadabb, bestiálisabb lehet. A nyomdafestéket nem tûrõ szavak egyébként inkább a férfiakra hatnak izgatóan – hangsúlyozza a szexológus –, a nõk egy része lealacsonyítónak, megalázónak tartja õket. Biztos, ami biztos, mielõtt alaposan lepocskondiáznánk szerelmünket, kérdezzük meg tõle, nem zavarja-e, ha vaddisznónak, dögnek vagy hasonló állatkának becézzük az ágyban. (Ezt már én tettem hozzá, mert már megint nem tudtam megállni.) Például így: – Drágám, volna kedved szeretkezni velem ma este? (Franciául, stílusosan: Voulez-vous coucher avec moi ce soir?)– Persze, drágám. (Meg hát.) – És mondd, drágám, nem zavarna, ha közben füledbe sugdosnék egy-két disznóságot? Drágánknak lehet, hogy erre felcsillan a szeme. – Hát persze hogy nem, drágám, ahogy jólesik. És akkor hurrá, jól beolvashatunk neki végre, fröcsögve, obszcénul, hogy te piszok, már megint egész héten nem mosogattál, nem vitted ki a szemetet, nem jöttél haza idõben, te tulok, te kergemarha, te vöcsök, te, te… Fontos tehát, hogy csak olyan párok engedjék meg maguknak a trágárságot, akik tudják egymásról, hogy egyiküket sem zavarja, sõt. – Ezt a francia újságíró tette hozzá az én képzelt párbeszédemhez, nyomatékul. És milyen igaza van! Ezt már hallottam… És jöjjön ismét egy francia interjúalany, Silvye (34). „Az én férjem szokott ocsmányságokat súgni a fülembe olykor, de nem minden szeretkezéskor. Nem szeretem az állandósult, ismétlõdõ dolgokat. Van, hogy bántóak a szavai, de ismerem õt jól, bízom benne, és tudom, hogy ez csak játék. Soha nem bántott meg igazán.” Az izgalmat, a szenvedélyt éppen csak a váratlan, szokatlan, ismeretlen fordulatokkal tudjuk életben tartani – int óva Nathalie Dudoret. – Hiszen a beszédes szerelemnek is éppen az a célja, hogy felcsigázzuk a másikat. Ha folyton ugyanazt és ugyanúgy szajkózzuk, varázsát veszti az egész. Na, ja. Mondom erre én. Hát még akkor mennyire varázsát veszti, ha mást szajkózunk, máshol! Mint egy középiskolai fiú osztálytársam, aki, amikor végre elvesztette szüzességét, úgy érezte, be kell pótolnia az elfecsérelt tizenhét évet, és naponta új trófeával dicsekedett. Egészen egy keddig. Akkor ugyanis Katinak azt hörögte felhevülten a tornatermi átjáróban, hogy imádom a tested, Zsuzsi. Ekkor borult a bili. Kati kérdõre vonta Zsuzsit, aki bevallotta, hogy egyelõre csak a flörtig jutottak Janival, talán a másik Zsuzsiról lehet szó, aki viszont nem átallotta lekaparni Janink arcáról a glazúrt. Ezt meglátva szerelmes amazon Ildikónk nekiment Zsuzsinak, hogy megvédje Janit, amíg nem értesült pontosan a botrány indítékairól, ekkor viszont egyet perdült, és minden önvédelmi harci készségét Janinkra vetítette tettleg. Ekkor Jani megfogadta, hogy ezentúl minden nõt, legyen az Zsuzsi vagy Kati, „Én Édes Nyuszikámnak” fog szólítani. (Kedves sok-sok gyanútlan Nyuszika, bocs!) A lényeg: ne hazudj! Száz szónak is egy a vége: mint ahogy a jó szexben semmi nincs kõbe vésve, arra sincs szabály, hogy kell-e közben beszélni vagy nem, és arra sincs, hogy milyen hangerõvel. Egyébként ebben is egyetértünk Dr. Dudoret-vel, aki ezt mondja: „Vannak nõk, akik temperamentumosabbak hétköznapokon is, így a szexben is, mások pedig diszkréten kezelik a szerelmet. A lényeg, hogy ne csapjuk be önmagunkat, és ne csapjuk be a partnerünket se. Él a köztudatban egy téves hiedelem, miszerint a nõ orgazmus közben kiabál, vagyis csak a kiabáló nõnek van orgazmusa. Ezért sok nõ úgy próbálja elhitetni partnerével, hogy jó neki, hogy hangoskodik. Valójában nincs szabály arra sem, hogy nagy orgazmus nagy hangerõvel járna, a kisebb pedig hangtalanul. De hogy beszélni szabad, sõt néha kell, még az ágyban is, az biztos. Képzeljük csak el, milyen sivár volna a szerelmeskedés, ha mindig csak némák lennénk, mint a hal!” A fenébe, elképzeltem. Mármint az ágyat meg a beszélgetést. És eszembe jutott már megint egy csomó dolog. Például az, hogy „Legalább ilyenkor maradj már csöndben, anyukám...”, meg hogy „Szóltál?”, meg hogy „Miért ordítasz, csak nem fáj?...”, meg hogy „Most mire mondtad, hogy igen, igen?”, meg hogy „Semmi, csak köhögtem...” sõt, „Semmi, csak röhögtem...”, meg hogy „Most dumálunk vagy izélünk...?”, meg hogy „Végeztél már...?”, ja, és a klasszikus, hogy „Béla, ki kéne festetni a plafont.”Vagyis a beszéd félreértések forrása is lehet. Ki is mondta ezt? Na mindegy, reméljük, nem szex közben.