Őrült éjszaka

Őrült démonként téptem le láncaim
s te vadállatként rámvetetted magad,
a levegő megtelt, harapni lehetett
perzselt az éj, csak a kéj maradt!

A vágyak tengerén repültem,
de szikrázott bennem az elrejtett bűntudat
A hatalmammal visszaéltem,
tudtam, nekem most mindent szabad!

Szatén és selyem - dísze az ágynak
most mind földre dobva hever
a lámpa leoltva, minek is az?
Ott van a Hold, fénye körülölel!

Enyhe fuvallat lágyan beoson,
lehűti szinte már perzselő arcomat
ajkad nyakamon, lecsúszik karomra,
nincsen már határ, de minek is az!?

Tekintetünk összetapadt,
S éreztem, megvan a titkos kötelék
Láttam szemedben a legszebb tavaszt,
mely jövőm, reményem, egy újabb és szebb lét.

Hirtelen sikoly, s nincs már mi volt,
nem tudtam hol az álom-lét határ
Csak a pillanatnak éltem, hiszen egy csoda volt,
ami velünk történt azon az éjszakán.